Pusztítsd el a gyöngyöt, Pusztítsd el az elmét!


pusztítsd el a gyöngyöt gége vírusellenes papillomatosis

Itt a tavasz: március, április; fölnyílnak az égi csatornák s fekete záporok zuhognak fekete földeken által: fekete záporok, és mintha monotón fekete pusztítsd el a gyöngyöt a lelkek láthatatlan zenéjét dobolnák, dobolnák, dobolnák millió és millió láthatatlan dobverővel, oly puhán, oly távolian, mint ahogy a napfény kopog a csukott pillákon, vagy a szerelem zsong a szivekben.

Fekete záporok… Oly édes, langyos zubogás, zuhogás az egész végtelen ucca, melyen végig kell mennem, hogy hazaérjek, oly ringató zubogás, zuhogás, locspocs, parányi csengők lármás muzsikája, oly édes, szapora csilingelés, hogy egészen elszórakoztat és már nem is gondolok arra, hogy csontjaim mennyire fájnak és hogy holnapután esetleg nem lesz mit enni.

pusztítsd el a gyöngyöt egy nagy féreg egy gyermekben

Csak baktatok, baktatok, akarat és gondolkozás nélkül, nem unatkozva, hanem még az unalomra is érzéktelenül, — Ó édes állati érzéketlenség! És hull, hull az eső, paskolva a lehúzott vasredőnyöket; pattognak a bádogcsatornák és zúgnak a tátotttorkú kanálisok; kalapom karimájáról nyakamba csurog a víz; nem baj!

Halkan dudorászok versenyt a zuhogással: Zápor, zápor, éji zápor, márciusi zápor… Mintha egy ködóriás lépkedne el a házak felett!

Váratlan szélroham. Aztán csönd.

pusztítsd el a gyöngyöt parazita fogalma

Csak a zápor beszélget önmagával. És eszembe jut egy kép: milyen megbékítő, mily emberfölöttien nyugalmas lehet most kettesben, éjbetárt ablak mögött ülni, és hallgatni, hallgatni, — a villany lecsavarva — hogy zuhog a fekete éjszakai zápor.

pusztítsd el a gyöngyöt paraziták az emberi test listáján

Hogy zuhog! Igy zuhog most a pályaudvarokon is, a külvárosokon, ruganyos mezőkön, szántóföldeken, tavakon, nádasokon, csakhogy még ezerszer édesebben és puhábban, mint e kormos falak között!

pusztítsd el a gyöngyöt felnőtt férgek eltávolításaként

Igy zuhog most az összeboruló erdők fekete boltozatán, kivájja a szakadékok köveit a vén és haldokló tölgyek gyökerei alól, így vonul tovább apró idegen falvakon és rengeteg városokon át, ahol tompa méltóságban ragyognak a bazalt és ében palotasorok és a járdák pocsolyáit aranytükrökké csiszolják az ívlámpák füzérei, így vonul tovább a déli narancsligetek és óceánok felé a zápor, az éjszakai zápor, hogy sötét zenéje elöntse a szigeteket, az ijedten tülkölő hajókat és a rőtszemű világítótornyokat, így száll, száll tovább, így száll, száll, száll tovább szemölcsök és mennyire veszélyesek végtelenbe az eső, így száll, száll pusztítsd el a gyöngyöt a lelkem is, túl minden földi nyomorúságon, föl, föl a kimondhatatlan magasságokba, ahol szétteregetve csillogó, vízszintes síkjaikat végtelen, visszhangzó, iszonyú, fekete éjszakában, végtelen, visszhangzó, iszonyú, fekete boltozatokról győzelmes záporok zuhognak végtelen időkön át!